A Tokio Hotel esete az eszement, mindenre képes magyar rajongókkal
(Nita apokaliptikus stílusban elképzelt története)

Ez az egész egy esős vasárnap délutáni óráiban kezdődött, amikor is én személy szerint épp az egyik kereskedelmi televízió-csatornán bámultam az időjárás-jelentést Aigner Szilárd közreműködésében, akit én (mellesleg megjegyezném) csak Aiszinak hívok, mert valószínűleg beletörne a nyelvem, ha valahányszor kimondanám a teljes nevét, mikor beszélek róla. Olyasmi ez, mint a Pokrivstsák Mónika…
Tehát miközben próbáltam feldolgozni, azt a szörnyű tényt, hogy még jó ideig nem fog esni a hó (ugyanis meteorológus barátunk azt bizonygatta e kemény 10 percen keresztül, hogy fog, és mivel mindig az ellenkezője következik be annak, amit mond, hát azt a logikus következtetést voltam kénytelen levonni, hogy nem fog!) az IMnet-fórum Tokio Hotel topicjában (ne kérdezzétek, hogy kerültem én ide, mert magam sem tudom) ismét szóba került a fiúk márciusban megrendezendő bécsi koncertje, és ezzel kapcsolatban parkcica megjegyezte, hogy a kb. 1 órás őrület után szívesen megkísérelné Bill, a drága frontember hátizsákba-gyömöszölését mindenféle erőszak bevetése nélkül, hogy aztán a tett helyszínéről elpucolva kiélhessük rajta mindenféle perverz és nyomdafestéket nem tűrő vágyainkat. Miután Bill Th Baby-vel közöltük mély egyetértésünket a dolog irányában, miszerint mi is benne lennénk a buliban, nekilódultunk a terv lebonyolításának megbeszélésébe.
Felvetettem azt a pillanatadta gondolatomat, hogy Billt az eset leforgása alatt ittas állapotban kéne tudnunk, hogyha valami okból kifolyólag mégsem akarna igazodni a tervünkhöz, ne tudjon ellenállást biztosítani. Lehet, hogy ez egy gonosz gondolat volt tőlem, de tényleg mindenféleképpen kerülni akartuk az erőszak alkalmazását… (Persze csak Billel szemben.)
Szóval ezután jött a tanácskozás, vagyis hogy mivel lenne célszerű ittas állapotba juttatni, és hogyan. Először is e kérdéscsoport első részére kerestük a választ.
Én a jól bevált fűszerrel dúsított pálesz bevetésére adtam le a voksomat, de Bill Th Baby ezt az ötletemet leszavazta, mivel ennek a nedűnek köztudottan veszélyes hatásai lettek volna ránézve, magyarul nem akart a Bill gyomortartalmával beborított ruhában bűzölögni hazaérkezésünk pillanatáig. Egyébként én és parkcica Billtől még ezt is el tudtuk volna viselni, sőt! Parkcica megosztotta velünk azt a gondolatát, miszerint ha őt Bill lehányná, valószínűleg soha többet nem mosakodna. Én, személy szerint ha lenne egy Bill hányásával beborított pólóm, nem kétséges, hogy eltenném a családi archívumba és 50 év múlva az unokáimnak mutogatnám, akik nyilvánvalóan nem néznének hülyének…
De hát mivel volt ez a probléma Bill Th Baby-vel, hogy feltehetőleg ő is kiteregette volna előttünk az aznapi félig megemésztett táplálékát, amit addig sikerült elfogyasztania, ha Bill lerókázta volna, és nekem meg parkcicának valahogy nem fűlött a fogunk hozzá, hogy egy hányadékban úszó kamionnal szeljük át a határt, hát új ötletek merültek föl.
Bill Th Baby a vadász, parkcica pedig a piros címkés kólagyár italával felhígított vodka mellett foglalt állást, és mivel nem tudtunk dönteni, megegyeztünk, hogy mindkettőt bevetjük.
A hogyan kérdésre, úgy hiszem a válasz egyértelműen adja magát: mivel a Tokio Hotel srácai folyton a reklám szerint szárnyakad adó, bivalyerős energiaitalt fogyasztják, nem volt más dolgunk, mint ezeket kicserélni az általunk megszavazott szeszes italokra.
Fentebb, furmányos mondatomban gondosan elrejtve már megemlítettem, hogy ezen kis kiruccanásunkat egy klassz kis kamionnal terveztük megejteni, ugyanis nekem, mint szigorúan alvilági körökben forgónak, akad egy nagyon kedves ismerősöm, aki éppenséggel nagy „kamionelkötő-manus” hírében áll.
Így tehát, hogy megvolt a kész terv, (és időközben sofőrt (beaboszi), és egyéb hozzánk csatlakozni kívánó egyéneket is találtunk Scarlem, Phoebe H (aki elvállalta az utánunk ugró badigárdok és securitysek furgonról való lelökdösését), TH-Girl, Szikra, cina01, love4ever, Mike1, Vedini, Jer, Lilly Potter, gustav és Black-macs személyében) készen álltunk a megvalósítására, bár mivel az a bizonyos bécsi koncert még odébb volt, függőben hagytuk a dolgot.
Ez idő közben kibővítettük a tervünket, tehát már nem csak Billre, a többi TH-sra is fájt a fogunk. Illetve a többiek foga, mert az én szívem csakéskizárólag az énekesért dobog, aki mellékesen, biztos, hogy nem földi lény…!
Azt is kitaláltuk, mivel fogjuk elütni az időt a kamionon hazaérkezésünk pillanatáig. Természetesen ápoljuk őket, amíg az alkohol köde elszáll a fejükből, és gondoskodásunkért cserébe ők sztriptízzel szórakoztatnak majd minket.
31.-én volt a koncert, a jegyet addigra már mindegyikünk rég megrendelte apuci és anyuci támogatásával.
A talit Budapesten szerveztük meg, azon a helyen, ahol az első fanklub-találkozónkat tartottuk. És hogy miről ismertük meg egymást??? Természetesen arról, hogy kis fehér, leheletfrissítő tablettákat dobáltunk, és az I can see clearly now kezdetű dalocskát énekeltük, mint a jól ismert reklámban, ugyanis a találkozóról a nagy mennyiségű alkoholnak köszönhetően, ami valamiféle véletlen folytán a szervezetünkbe került, nem igazán emlékeztünk semmire, és senkire, tehát egymásra sem…
Én beaboszival érkeztem a helyszínre a kamionon. Beaboszi tényleg jól vezet, út közben csak egy fasort daráltunk le, és nem több, mint 5 embert gázoltunk el (szerintem nem szenvedtek maradandó károsodást, bár az egyik hapeknak olyan furcsán oldalra bicsaklott a feje… nah, mindegy). Emelett áthajtottunk pár piros lámpán és karamboloztunk is vagy 10-szer, de ennek igazán nincs nagy jelentősége. Nem is értettem, miért üldöztek végig a rendőrök… Mi értünk oda utolsónak. A többiek, mikor meghallották a szirénázó rendőrautókat, rögtön levették a helyzetet, hogy hoppá, itt nincs idő lacafacázni, bepattantak a járműbe, és csak úgy hasítottunk tovább, mint a szél!!! Jól ment a tragacs.
Egész végig TH számokat hallgattunk, így melegítettünk be a koncertre.
A határon nem volt nehéz átjutni, csak egy C4-es plasztikbombát kellett bevetnünk, és tényleg csak pár ember sérült meg…
Ezután már olyan érzésünk volt, mintha egyre több idegesítő kis szirénázó vacak lett volna a nyomunkban, ezért úgy döntöttünk, hogy rendezünk egy kis roncsderbit az autópályán.
Kb. 3-ra érkeztünk meg Gasometerbe, a koncert helyszínére. Kicsit megijedtünk, mikor az egyik securitys előjött az ötlettel, hogy átkutatja a táskánkat. Egyébként egyikünk sem beszél németül, így csak abból jöttünk rá, mire készül, hogy erőszakosan elkezdte leráncigálni rólam a hátizsákomat… Itt lépett közbe Jer, akinél mindig van gázspray elővigyázatossági okokból. Miután ezt a fegyvert bevetette, a securitys fazon a szemét fogva érdekesen támolyogni kezdett, ami közben leszédült a járdáról. Az eset után mi rögtön elrohantunk, ezért nem tudom, mi történt vele ezután, de gyanús volt, hogy vajon mért ordít annyira… És mi volt az a fékcsikorgásszerű fülsiketítő zaj???
Végre elfoglaltuk a helyünket az első sorban, és szusszanhattunk egyet a nagy rohanás után. Megnyugtató volt, hogy a táskáinkat is biztonságban tudhattuk. Azért a securitys tagnak kíváncsi lettem volna az arckifejezésére, amikor előhalássza a táskámból a nagy mennyiségű robbanószert és egyéb nyalánkságokat…
Egyébként rajtunk kívül még nem sokan voltak.
Mivel olyan megaszuperül kreatív emberek hírében állunk, azt is kitaláltuk, hogyan üssük el az időt a koncert kezdetéig: célbaköpő verseny! A célpont természetesen az US5-os buzerátorok feje volt egy Bravo-beli poszteren, ami persze azért volt nálam, mert a másik oldalán TH volt, és mellesleg Phoebe H-nak hoztam. Büszke is vagyok magamra, mert 5 méterről telibe találtam Izzy homlokát.
A nagy várakozás közben TH-Girl megejtette a srácok italának kicserélését is.
A koncertet kifejezetten jókedvűen tomboltuk végig, és csak pár divatmajom cicalányt kellett lepogóznunk. Az egyiknek véletlenül a kezemben maradt a haja, és elfelejtette visszakérni, mielőtt bömbölve kiverekedte magát a rajongók tömegéből.
A srácok tök ébernek látszottak, valószínűleg a koncert utánra hagyták a piát felfrissülésképp.
A koncert leforgása után mi észrevétlenül követtük őket a díszletek mögé, és a testőröket is csak ideiglenesen diszkvalifikáltuk a Vedini táskájából előhúzott 30x10x5-ös nagyságú tégladarabokkal, mert szerettük volna, ha a szöktetésre magukhoz térnek, hogy az is izgalmas legyen és mindenkinél létrejöjjön a szimpatikus idegi hatás. Mindeközben megállapítottuk, hogy az ilyen típusú gorilláknak tök kemény a fejük, ugyanis az 5-ből 3 téglát sikerült eltörniük.
A háttérbe húzódva szépen megvártuk, amíg a fiúk elfogyasztották az italukat. Mindegyikük elsőre lehúzta az egész doboz üdítőt, így közben nem is volt idejük észrevenni, hogy valami nincs rendben, bár utána kicsit eltorzult a fejük, és mondtak is valamit, amit nem, értettünk.
Vártunk még vagy 5 percet, hogy hasson a lötty, és végre megejtsük az akciót.
Sajnos volt néhány zavaró tényező , akik folyamatosan a srácok körül sertepeltéltek, - nevezzük őket testőrnek - , ezért kénytelenek voltunk bevetni a kiiktatásukra Black-macs altatólövedékeit. Bill, Tom, Gustav és Georg ekkorra már eléggé be voltak állva, mert mindenen olyan idétlenül röhögtek, és a hangjuk meg az arckifejezésük is olyan fura volt. Éreztük, hogy eljött a mi időnk!
Nem is volt szükség semmiféle hátizsákbagyömöszölésre, a fiúk teljes közreműködést mutattak a dologban. Mike1 Georgot, gustav Gustavot, Lilly Potter Tomot, parkcica pedig Billt kapta fel. A Bill-felkapása résznél kisebb konfliktus alakult ki a csajok között, de ez annál a pontnál szerencsésen megoldódott, mikor a securitysek beözönlöttek a backstagbe és cafatul támadást indítottak ellenünk. Mi természetesen ellenállást tanúsítva előhúztuk hátizsákunkból a gépfegyvereinket, és elegánsan finom kis sortűzzel pecsételtük meg a nap csúcspontját.
Eközben Mike1, gustav, Lilly és parkcica a kamionba cipelte a még mindig kábultan röhögcsélő TH-s skacokat, akiknek láthatóan csökkent az agykapacitásuk…
Mire elfogyott a lőszerünk, úgy ránk jött a fickós virtus, hogy búcsúzóul még egy látványos tömegverekedést is produkáltunk. Szikra egy mátrixos mozdulatsorral intézett el egy szerencsétlen bőrfejű gorillát, cina01 egy rátámadó pacákot fejelt le, mint teknős a szamócát, love4ever pedig szintén kiszemelt egy pasast, és olyat alá rúgott, hogy a szerencsétlen golyója szabályosan helyet cserélt a mandulájával. Még együttesen átrendeztük pár ránk támadó egyed ábrázatát, míg sikerült végre eljutnunk a furgonig, ahol is végül aztán csatlakoztunk a többiekhez.
A visszaút épp olyan simán ment, mint odaérkezésünk, főleg miután sikerült leráznunk végre egy az erőszakosan a kipufogócsőbe kapaszkodó, nagyra nőtt securitys fickót. Amíg a tragacson lógva vonszoltuk, ilyen szimpatikus vörös vonalat húzva maga után jelezte utunkat. Nekem tetszett, de a többiek úgy gondolták, inkább ne hagyjunk nyomot magunk után, meg különben is azt mondták, hogy morbid vagyok… Szerintem nem…
Erről eszembe is jutott egy bölcs mondás:
perverz – hat kislány egy kukában,
morbid – egy kislány hat kukában…
A kamionban különben tök jó volt a hangulat, de ez nem publikus… A fiúk nagy örömünkre a sztriptízt is megejtették.
Egyébként hazafelé is folyamatosan a nyomunkban voltak a hekusok, de már szinte észre sem vettük…
A srácokkal tök jól összehaverkodván később kihúztak minket a bajból és a koncertből befolyt gázsiból kifizették nekünk a károkat, amiket állítólag okoztunk.
Azóta is boldogan élünk így 19-en, a srácokat pedig természetesen minden koncertjükre elkísérjük.

VÉGE